Szeraszker

Szerászker vagy szeraszker vagy szeraszkir (törökül: serasker, régi arab írásjelekkel: سرعسکر , fonetikusan: [ˈseɾaskeɾ]; újgörög nyelven: σερασκέρης , ejtsd [szeraszkéresz]; arab-perzsa eredetű török kifejezés, eredeti jelentése kb. „a hadsereg feje,[1] főhadparancsnok, fővezér”. Az Oszmán Birodalom idején (1826-ig) a török szárazföldi hadsereg parancsnokának címzése. 1826 után (majd később, a Török Köztársaságban is) a hadügyminiszter megnevezése.[2]

A fogalom változásai

Az Oszmán Birodalomban (1826-ig) a szerászker a vezírek között a legmagasabb katonai rendfokozatot és beosztást jelentette, egy hadra kelt szárazföldi hadsereg vezénylő főparancsnokát.[3] Rangja nagyjából az európai vezértábornagynak (marsallnak) felelt meg.

A oszmán haderő hadjáratait rendszerint a nagyvezír és a szerászker közösen vezették. Olyan hadjáratokban, ahol sem a szultán, sem a nagyvezír nem vett részt, a szeraszker (más néven szerdár”) önálló főparancsnokként irányította a hadsereget. Ha a nagyvezír vezette a hadjáratot, „főszerdárnak” nevezték.)[4] A szultán közvetlen környezetének több tagja kapott szeraszkeri méltóságot, vagy valódi katonai tehetségükért, vagy a szultánnak tett személyes szolgálataik elismeréseképpen. A címet a szultán adományozta és vette vissza, saját tetszése szerint.

A szerászker harci jelvénye 3 lófarkas zászló volt. (A nagyvezírt 5, szultánt 9 lófarkas zászló illette meg).

A II. Mahmud szultán által bevezetett politikai és hadsereg-szervezési reformok során (1826-tól), a szeraszker lett a teljes oszmán haderő legfőbb irányítója. A cím magában foglalt több más megszüntetett katonai főméltóságot is, így a seyfiyye[5] és a janicsár aga hatáskörét is.

1839-ben, a „Tanzimat” néven ismert politikai reformidőszak (1839–1876) elején, létrehozták az igen széles körű hatalommal felruházott, önálló költségvetéssel és kincstárral rendelkező hadügyminiszteri intézményt, ettől kezdve a szerászker címet az oszmán hadügyminiszter viselte.

1879-ben II. Abdul-Hamid szultán korlátozta a szerászker hatalmi jogosítványait, 1908-tól az európai intézményekhez hasonló felépítésű hadügyminisztériumot szerveztek, azóta a szerászker szó az oszmán (török) hadügyminisztert jelenti. Az oszmán hadügyminisztérium neve törökül (fonetikusan kb.) szeraszkir-kapuszu volt (szó szerint kb. „a főhadparancsnok portája”).[6] 1970-től a török hadügyminisztérium elnevezése Nemzeti Honvédelmi Minisztériumra (Millî Savunma Bakanlığı) változott.[7]

Ismertebb oszmán szerászkerek

  • Pargali Ibrahim pasa (1493–1536), haláláig I. Szulejmán szultán hadseregparancsnoka, aki ezzel egy időben a nagyvezíri rangot is viselte.
  • Ahmed pasa, szerászker (16. század), az 1552. évi magyarországi hadjárat vezénylő parancsnoka.[8]
  • Ibrahim pasa, szerászker (†1691), Köprülü Musztafa nagyvezírrel együtt elesett a szalánkeméni csatában.
  • Mehmed Rıza Paşa (1809–1877), Serasker Rıza Paşa, főhadparancsnok a krími háború idején.
  • Mehmet Namık Paşa (1804–1892),[9] az Oszmán Katonai Akadémia alapítója, Bagdad alkirálya, londoni nagykövet, hadügyminiszter.

Jegyzetek

  1. http://www.mek.oszk.hu/00000/00060/html/007/pc000794.html#8
  2. http://www.mek.oszk.hu/00000/00060/html/096/pc009674.html#7
  3. http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/historia/86-034/ch14.html
  4. http://www.turkinfo.hu/db/mutat.php?tabla=tanulmany&&id=1487[halott link]
  5. http://www.answers.com/topic/serasker#ixzz27mAXIVAr
  6. http://www.mek.oszk.hu/00000/00060/html/055/pc005528.html#5
  7. Archivált másolat. [2012. október 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. október 14.)
  8. http://www.netlexikon.hu/yrk/Erinv/2716[halott link]
  9. Ahmet NuriSinaplı: „Şeyhül Vüzera, Serasker Mehmet Namık Paşa”. İstanbul, Yenilik Basımevi, 1987.

Külső hivatkozások

  • „Szeraszker” a kislexikon.hu-n (tkp. a Pallas szócikke) [Tiltott forrás?]
  • „Szerászker” a Pallasban (MEK-OSZK)
  • Török kori fogalmak (sulinet.hu)[halott link]
  • Kakuk Zsuzsa: Török jövevényszavak (turkinfo.hu)[halott link]
  • Kerekes Dóra: A hírszerzés haszna (Magyar Országos Levéltár)[halott link]
  • Szeraszker (answers.com) (angolul)
  • Szeraszkir (Zeno.org) (németül)

Kapcsolódó szócikkek

  • Törökország Törökország-portál
  • Történelem Történelemportál
  • Hadtudomány Hadtudományi portál