Omega Rhapsody

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

Az Omega Rhapsody 2010-ben készült stúdióalbum. Kezdetben Kóbor János szólólemezeként harangozták be, de címéből is kitűnik, hogy nagyban az Omegához kapcsolódik: az együttes korábbi dalaira alapul és a tagok egy része, illetve az együtteshez kötődő vendégzenészek közreműködésével készült. A dalokat új, szimfonikus hangszereléssel rögzítették, egy 18 tételes műbe összefűzve. Mivel egy teljes szimfonikus zenekar közreműködésével rögzíteni az egész lemezt bonyolult lett volna, így a szimfonikus hangzást rockhangszerek és szoftverek felhasználásával állították elő.

A stúdiómunkát külföldön végezték. Mivel az anyag nemzetközi terjesztésre készült, a dalok egy része angol változatban hallható.

2012-ben megjelent az anyag teljesen magyar változata is az Omega Szimfónia & Rapszódia dupla CD-n.

2014-ben az album megjelent dupla LP formátumban is.

Dalok

Zeneszerző az Omega: Benkő László, Debreczeni Ferenc, Kóbor János, Mihály Tamás, Molnár György, Presser Gábor.
Szövegírók: Ambrózy István, Sülyi Péter, Sztevanovity Dusán, Trunkos András, Várszegi Gábor.
Angol szöveg: Ambrózy István, Edwin Balogh, Horváth Attila.
Rövid részletek hangzanak el Liszt Ferenc, Erkel Ferenc és Egressy Béni művéből.

A dalok nyelve megegyezik az elsőként leírt cím nyelvével, kivéve a két instrumentális tétel az elején és a Child In Your Arms/Hallgatag szív, amely angol és magyar versszakokat is tartalmaz.

  1. Rhapsody (Rapszódia)
  2. Overture (Nyitány)[1]
  3. Silent Garden (Égi harangok)
  4. Arc (Can't Stop Thinking Of You)
  5. Tower Of Babel (Babylon)
  6. Éjféli koncert (Late Night Show)
  7. Meghívás (Invitation)
  8. Break The Chain (Minden könnycseppért kár)
  9. Tomorrow (Levél poste restante)
  10. Napot hoztam, csillagot (House Of Cards)
  11. Child In Your Arms (Hallgatag szív)
  12. Égi jel (Heaven's Sign)
  13. Kötéltánc (The Beggar's Dance)
  14. Hajnali óceán (Morning Lights)
  15. Mozgó világ (Moving World)
  16. Metamorfózis (Metamorphosis)[2]
  17. Return To Garden (A kereszt-út vége)
  18. Final (Finálé)[3]

Közreműködött

  • Kóbor János – ének
  • Debreczeni Ferenc – dob, ütőhangszerek
  • Szekeres Tamás – gitár
  • Gömöry Zsolt – billentyűs hangszerek
  • Küronya Miklós – basszusgitár
  • Edwin Balogh, Bencsik Tamara, Tisza Bea – vokál

Stáb:

  • zenei rendező: Benkő László, Gömöry Zsolt, Kóbor János
  • hangmérnök: Küronya Miklós
  • technikai szakértő: John Gallen
  • mastering: Dick Beetham, 360 Mastering Ltd., London
  • borítóterv: Hérics Nándor, Kóbor János
  • producer: Kóbor János, Trunkos András

Toplistás szereplése

Az album a Mahasz Top 40-es eladási listáján 11 héten át szerepelt, legjobb helyezése 5. volt.

Élő bemutatók

Lásd az Omega Szimfónia & Rapszódia szócikk megfelelő szakaszát.

Külső hivatkozások

  • Honlap

Jegyzetek

  1. A Trans and Dance/Transcendent albumról.
  2. Eredeti címe Metamorfózis II., angolul The Hope, the Bread and the Wine.
  3. Eredetileg a Return to Garden vége, ezen az albumon azonban külön tételként szerepel.
Sablon:Omega
  • m
  • v
  • sz
Omega
Kóbor János · Benkő László · Molnár György · Mihály Tamás · Debreczeni Ferenc
Somló Tamás · Presser Gábor · Laux József
Kislemezek
Paint It, Black / Bus Stop · Bend It / I Put a Spell on You · Little Man / What Now My Love · Sunny / No Milk Today · Nem új a nap alatt semmi / Nem szeretlek · Megbántottál / Nem vagy szép · Azt mondta az anyukám / Rózsafák · Ismertem egy lányt / Szeretnék visszamenni hozzád · Zárt ajtók mögött / Halott virágok · Volt egy bohóc / Nem tilthatom meg · Kiabálj, énekelj / Most már olyan mindegy · Trombitás Frédi / Ha én szél lehetnék · Naplemente / Régi csibészek · Ballada a fegyverkovács fiáról / Snuki · Ten Thousand Paces / The Jester’s Daily Bread · Dead (Are the) Flowers / The Prodigal Son · Pearls in Her Hair / Petroleum Lantern · Petróleumlámpa / Gyöngyhajú lány · Sötét a város / Ülök a hóban · Kiskarácsony, nagykarácsony / Kállai kettős · Olyan szépen mosolygott / Oh, Barbarella · Hűtlen barátok / Szomorú történet · Régvárt kedvesem / 200 évvel az utolsó háború után · A könyvelő álma / Az égben lebegők csarnoka · Miss World · Egy életre szól · Meghívás
Külföldi kislemezek
Pearls in Her Hair / Petroleum Lantern · Pearls in Her Hair / The Lying Girl · Perlen im Haar · Everytime She Steps In / The Bird · Live as Long as / Spanish Guitar Legend · Skyrover / Russian Winter · Rush Hour / Lady of the Summer Night · Break the Chain / Tower of Babel · Tower of Babel
Stúdióalbumok
Trombitás Frédi és a rettenetes emberek · 10000 lépés · Éjszakai országút · Élő Omega · Omega 5 · Nem tudom a neved · Időrabló · Csillagok útján · Gammapolis · Az arc · Omega XI · A Föld árnyékos oldalán · Babylon · Trans and Dance · Egy életre szól · Égi jel · Testamentum
Külföldi albumok
Koncertalbumok
Válogatások
Legendás kislemezek · Platina · Omega 6-7. · Az Omega összes kislemeze 1967–1971 · Az Omega-koncertek legnagyobb sikerei eredeti felvételeken · Dream · Happy · Heavy · Space · Titanium · The Beaty Sixties · The Spacey Seventies · The Progressive Eighties · The Heavy Nineties
Gyűjteményes kiadások
OMEGA 1968–1973 (Az Omega összes nagylemeze I.) · ÉGI VÁNDOR 1974–1981 (Az Omega összes nagylemeze II.) · Antológia vol. 2. 1970-1975 Hard-rock albumok · Antológia vol. 3. 1975-1980 Space-rock albumok · Antológia vol. 1. 1965-1970 Beat albumok · Antológia vol. 4. 1980-1985 Synth-rock albumok · Antológia vol. 5. 1985-2000 Rock albumok · Decades · LP Anthology
Filmográfia
Tízezer lépés · Omega, Omega, Omega · Jubileumi koncert · Népstadion 1994 · KonceRt. – Népstadion 1999 · Népstadion 1994 – Az igazi választás · A bulik MÁSKÉPpen · Szuperkoncert – Népstadion 2001. június 2. · Napot hoztam, csillagot · Jubileumi koncertek · Napot hoztam, csillagot koncertturné 2004
Szimfonikus produkciók
Tagok önálló munkái
Űropera · Lexikon · Szintetizátor-varázs · Megszakadt kapcsolat · Ikarosz · Omega-mix · Impressio · Hogyan tovább? · 56 csepp vér · Last Minute · Másik világ · Omega Red Fighter