Laver-kupa
A Laver-kupa egy fedett keménypályás nemzetközi férfi tenisztorna, amelyet az Európa-csapat és a Világcsapat vív egymás ellen. A torna a golfban közismert Ryder-kupa mintájára Roger Federer kezdeményezésére jött létre Jorge Paulo Lemann brazil üzletember és korábbi Davis-kupa játékos, valamint az Ausztrál Tenisz Szövetség közreműködésével.[1] Névadója Rod Laver, ausztrál teniszlegenda, akit a sportág történetének egyik legnagyobbjaként tartanak számon.[2]
A csapatok 6-6 játékost nevezhetnek a tornára, Európa értelemszerűen európai, a Világcsapat pedig Európán kívüli országok játékosaiból. 3-3 játékos a világranglistás helyezése alapján kerül be, a másik hármat pedig a csapatkapitányok válogatják be. A csapatkapitányok szerepét szintén legendás, már nem aktív teniszezők töltik be, a kupa alapítása után eltelt kezdeti években Björn Borg és John McEnroe, hajdani nagy riválisok személyében.
Lebonyolítás
A Laver-kupát 2017 óta rendezik meg a US Open után 2 héttel, a csapatkapitányoknak a US Open kezdetéig kell bejelenteniük a névsorokat. A torna időtartama 3 nap, mindegyik napon három egyéni és egy páros mérkőzést játszanak. A megnyert mérkőzések után a csapatok az első napon 1, a második napon 2, a harmadik napon 3 pontot kapnak. A mérkőzések két nyert játszmáig tartanak, 1:1-es állás esetén a döntő játszma egyetlen 10 pontig tartó tie break játékból áll. A kupát az a csapat nyeri, amelyik az így megszerezhető 24 pontból előbb éri el a 13-at. Ha ehhez nincs szükség az összes mérkőzés lejátszására, a hátralévő mérkőzéseket nem játsszák le. Ha a 12 mérkőzés lejátszása után az állás 12:12, a kupa sorsa egy további döntő páros mérkőzésen dől el. Minden benevezett játékosnak legalább egy egyéni mérkőzést kell vívnia az első két nap során, és egyikük sem játszhat kettőnél több egyénit a három nap alatt. A párosokban csapatonként legalább 4 játékosnak részt kell vennie, a párosok összeállítása a döntő páros mérkőzés kivételével nem ismétlődhet.[3]
A torna szerepel az ATP Tour hivatalos versenynaptárában és a játékosok pénzdíjat kapnak a részvételért, de az itt elért eredmények nem számítanak bele a világranglista pontszámaiba. A helyszín évenként váltakozik európai és Európán kívüli városok között.
Eredmények
Év | Helyszín | Európa-csapat | Eredmény | Világcsapat |
---|---|---|---|---|
2017 | Prága | Björn Borg Rafael Nadal, Roger Federer, Alexander Zverev Marin Čilić, Dominic Thiem, Tomáš Berdych | 15-9 | John McEnroe Sam Querrey, John Isner, Nick Kyrgios Jack Sock, Denis Shapovalov, Frances Tiafoe |
2018 | Chicago | Björn Borg Roger Federer, Novak Đoković, Alexander Zverev Grigor Dimitrov, David Goffin, Kyle Edmund | 13-8 | John McEnroe Kevin Anderson, John Isner, Diego Schwartzman Nick Kyrgios, Jack Sock, Frances Tiafoe |
2019 | Genf | Björn Borg Rafael Nadal, Roger Federer, Dominic Thiem Alexander Zverev, Sztéfanosz Cicipász, Fabio Fognini | 13-11 | John McEnroe John Isner, Miloš Raonić, Nick Kyrgios Taylor Fritz, Denis Shapovalov, Jack Sock |
2020 | A Covid19-pandémia miatt elmaradt | |||
2021 | Boston | Björn Borg Danyiil Medvegyev, Sztéfanosz Cicipász, Alexander Zverev Andrej Rubljov, Matteo Berrettini, Casper Ruud | 14-1 | John McEnroe Félix Auger-Aliassime, Denis Shapovalov, Diego Schwartzman Reilly Opelka, John Isner, Nick Kyrgios |
2022 | London | Björn Borg Casper Ruud, Rafael Nadal*, Sztéfanosz Cicipász, Novak Đoković Andy Murray, Roger Federer*, Matteo Berrettini, Cameron Norrie * = Nadal és Federer csak egy párost játszottak Federer búcsúmérkőzésén, utána Berrettini és Norrie léptek a helyükre. | 8-13 | John McEnroe Taylor Fritz, Félix Auger-Aliassime, Diego Schwartzman Frances Tiafoe, Alex de Minaur, Jack Sock |
2023 | Vancouver | Björn Borg Casper Ruud, Andrej Rubljov, Hubert Hurkacz Alejandro Davidovich Fokina, Gaël Monfils, Arthur Fils | 2-13 | John McEnroe Taylor Fritz, Félix Auger-Aliassime, Frances Tiafoe Tommy Paul, Ben Shelton, Francisco Cerúndolo |
Jegyzetek
További információk
- Hivatalos Laver-kupa-honlap
- Hivatalos ATP honlap
- Teniszportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap