Anjou Izabella magyar királyné

„Anjou Izabella” lehetséges további jelentéseiről lásd: Anjou Izabella (egyértelműsítő lap).

Anjou Izabella (ismert még mint Szicíliai Erzsébet, olaszul: Elisabetta d’Angiò, franciául: Isabelle d’Anjou; Nápoly, Nápolyi Királyság, 1261 – Nápoly, Nápolyi Királyság, 1304. november 3.), a Capeting–Anjou-házból származó királyi hercegnő, I. Károly szicíliai király és Provence-i Beatrix leánya, aki IV. László magyar király hitveseként Magyarország királynéja 1272-től férje 1290-ben bekövetkezett haláláig. Nem születtek gyermekei.

Anjou Károly nápolyi király és Beatrix provence-i grófnő leánya. 1270-ben jegyezték el IV. Lászlóval, és Magyarországra hozták, de a hivatalos házasságot csak pár évvel később tartották meg, mikor a felek elérték az egyházi törvények szerinti házasságkötési kort: Erzsébet esetében a 12. életévet, László esetében pedig a 14. évét, így ez legkorábban csak 1276-ban történhetett meg. Eredeti neve Izabella volt, melyet a magyar udvarban a magyarosabb Erzsébetre cserélt fel. Házassága szerencsétlen és boldogtalan volt, Lászlónak több ágyasa is volt. 1286-1287-ben férje a margitszigeti kolostorban fogva tartotta, és csak Ladomér érsek közbenjárására engedte Esztergomba. Ezek után László, megbánást színlelve, ígéretet tett az egyházi főméltóságoknak, hogy a jövőben teljesíteni fogja házastársi kötelezettségeit, s igyekezni fog áttéríteni a kunokat a keresztény vallásra, ám szószegést követett el, s tovább folytatta léha és erkölcstelen életmódját kun származású szeretőjével. Férje halála (1290) után az asszony Esztergomban maradt, és csak 1300-ban hagyta el az országot, amikor unokaöccse, Károly Róbert Anjou herceg mint trónkövetelő lépett fel III. Andrással szemben. Többé nem ment férjhez, s gyermekei sem születtek. Nápolyba tért vissza, ahol domonkos apáca lett. A nápolyi St. Pietro-monostorban temették el.

További információk

• Magyar életrajzi lexikon